Legfejlettebb társadalom


Aki a fejlettséget csak a technológia után ítéli meg, az csak egy szeletét látja az egésznek. Ez okozta amúgy az indián civilizáció vesztét, akiket szerintem azért kellett kiirtani, mert a fehérek rájöttek, hogy az indiánok valójában fejlett nép, akik könnyedén átveszik a technológiát, ám fordítva már közel sincs így. Azaz a fehérek az indián fejlettségi szint átvételére képtelenek, ami nincs egészen így, csak várni kellett rá párszáz évet.

A meditációm során volt olyan élményem, miszerint megjelent a Föld közelében egy faj, akik azt a parancsot kapták, hogy vegyék fel a kapcsolatot a bolygón élő legfejlettebb társadalommal, akik egy majomfaj az ő besorolásuk szerint. Miközben repkedtek körülöttük az űrszondák.

Az a tény, hogy magyarnak születtem is egy ilyen félreértés eredménye. Bár lehetőségem lett volna korrigálni az eredeti szándék szerint, mégsem tettem meg és a következő verzióban is ugyanide születtem. Ha Amerikában elmenne az áram egy hónapra, az egész ország egy hatalmas állatkertté válna, itt viszont a szemem előtt zajlott le egy olyan rendszerváltás, amit azok sem képesek elképzelni, akik elvárták tőlünk. Nem beszélve arról, ez itt a Közép a szó szoros értelmében, akiben mindenki meglátja egy kicsit önmagát. Ha amerikainak születek, ennek a felét sem látnám meg és a pénz mindenhatóságának törvényén sem látnék túl. A félreértést amúgy az okozta, hogy egy amerikai úgy paraméterezte le az érkezést, hogy "a legfejlettebb társadalom a Földön", ami a magyar lett.

Ha a fejlettséget nem úgy értjük, ahogy ő. Fönn pedig nem úgy értették.

A magyar nép eredetével kapcsolatban mi azt tanuljuk az iskolában, amit a Habsburg időszak alatt állítottak össze. E szerint mi egy primitív nomád pásztornép voltunk, aminek némileg ellentmond pár dolog, mint például a 6000 éves írásjeleink és a nyelvünk is. Aki hirtelen kedvet érez ebbe a témába mélyebben belemerülni:

Ősi magyar nyomok
Móricz János kutatásai
Arvisura



+



Ettől függetlenül fejlettnek tekintem az amerikai társadalmat is, akik nélkül az emberiség nem tartana itt és a helyzetet jól mutatja az, hogy olyan politikai rendszert építettek ki, amiben nem olyan könnyű lebontani a hatalom kontrollját biztosító fékeket és ellensúlyokat, mint itt. Ám meggyőződésem, ha az amerikaiak a katonai beavatkozásaik során magyarokat hívtak volna a "helyiekkel való kapcsolattartás" pozícióiba, sokkal sikeresebbek lettek volna.

Az a tény, hogy a magyarokat rasszista népként állítják be egy olyan legenda, ami egy hosszabb távú terv része, aminek célja a Kárpát-medence (mint Európa legjobb spirituális, éghajlati- és földterületei) megszerzése. Amit az ide leszületésemmel el is lehet felejteni.